20/1995. (III. 3.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatok költségvetésének, gazdálkodásának, vagyonjuttatásának egyes kérdéseirõl

A Kormány a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Nek. tv.) 64. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következõ rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a) az országos kisebbségi önkormányzatokra;

b) a helyi (a fõvárosban: kerületi, fõvárosi) kisebbségi önkormányzatokra (a továbbiakban: helyi kisebbségi önkormányzatokra), valamint ezek intézményeire;

c) a helyi önkormányzatokra.

(2) A kisebbségi települési önkormányzatokra – az e rendeletben foglalt eltérésekkel – a helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

Országos kisebbségi önkormányzatok

2. § (1) Az országos kisebbségi önkormányzatok szervezetének és intézményeinek gazdálkodására a 114/1992. (VII. 23.) Korm. rendelet, valamint a 157/1992. (XII. 4.) Korm. rendelet elõírásait kell megfelelõen alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodást szolgáló bankszámla nyitásához az Országos Választási Bizottság igazolása és az országos kisebbségi önkormányzat alakuló ülésének jegyzõkönyve szolgál alapul.

(3) Az országos kisebbségi önkormányzatok a Nek. tv. 63. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a részükre juttatott vagyon hozadékából és egyéb bevételeikbõl fedezik mûködésük költségeit.

(4) Az országos kisebbségi önkormányzat a Nek. tv. 55. §-ának (2) bekezdés b) pontja alapján az Országgyûléshez nyújthatja be támogatás iránti igényét – a 74/1994. (XII. 27.) OGY határozat II. fejezetében foglaltak szerint – az Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága elnökéhez intézve.

3. § (1) A Nek. tv. 59. §-ának (2)–(3) bekezdésében foglaltak vonatkozásában a (2)–(11) bekezdésekben foglaltak szerint kell eljárni.

(2) Az országos kisebbségi önkormányzat alakuló közgyûlésén a székhelyének megválasztásáról hozott döntésérõl – az egyidejûleg megbízott tisztségviselõje útján – legkésõbb nyolc napon belül értesíti a székhelye szerint illetékes önkormányzat polgármesterét, Budapesten a fõpolgármestert.

(3) A megkeresett önkormányzat – Budapesten a Fõvárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzatokkal együttmûködve – az értesítés kézhezvételétõl számított harminc napon belül felajánl legalább három – a Nek. tv. 59. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelõ – ingatlant. A felajánlásban az önkormányzat közli az ingatlanok – hivatalos értékbecsléssel megállapított – vételárát.

(4) Az országos kisebbségi önkormányzat a (3) bekezdés szerint felajánlott ingatlant csak a célszerû használatra való alkalmatlanság címén utasíthatja vissza. Ebben az esetben nyolc napon belül a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelõen újabb ingatlan(oka)t kell felajánlani. Az alkalmasság kérdésében felmerült vita esetén a (7) bekezdésben megjelölt bizottság dönt.

(5) A felajánlott ingatlanokról és az esetleges vitákról az országos kisebbségi önkormányzat – minden, a döntéshez szükséges adatot tartalmazó levélben – haladéktalanul értesíti a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (a továbbiakban: NEKH) elnökét. Az értesítésben jogosult megnevezni a számára legkedvezõbbnek ítélt ajánlatot.

(6) Az országos kisebbségi önkormányzat – amennyiben minden ehhez szükséges elõzetes tárgyalást lefolytatott – más ingatlan megvásárlására is tehet javaslatot a NEKH elnökének.

(7) A NEKH elnöke 1995. március 31-ig – saját vezetésével – a Nek. tv. 62. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelõ bizottságot alakít a Miniszterelnöki Hivatal, a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium képviselõibõl. A bizottság eseti tagjai az érintett országos kisebbségi önkormányzat, valamint a székhelye szerinti település önkormányzatának képviselõje.

(8) A bizottság az (5) bekezdésben írt értesítés kézhezvételétõl számított 30 napon belül – az esetleges alternatív megoldások feltüntetésével is – javaslatot terjeszt a Kormány elé a megfelelõ ingatlan megvásárlására.

(9) A Kormány – határozatában – megbízza a Kincstári Vagyonkezelõ Szervezetet (a továbbiakban: KVSZ) a megjelölt ingatlannak a meghatározott vételáron történõ megvásárlására, és a rendeltetésszerû használathoz szükséges felújítási, átalakítási munkálatok elvégeztetésére a kisebbségi kompenzációs keret (a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetésérõl szóló 1994. évi CIV. törvény 1. számú melléklet, VII. Miniszterelnökség fejezet, 25. cím, 2. alcím, 31. elõirányzat-csoport) terhére.

(10) A KVSZ által megkötött adásvételi szerzõdés alapján a Miniszterelnöki Hivatal átutalja a vételárat az eladónak, az ingatlan felújítási, átalakítási munkálatainak költségeit a KVSZ-nek, az értékbecslési gyakorlatban szokásos mértékû ingatlanközvetítõi díjakat a jogosultnak. A felújítást követõen megvásárolt ingatlant a KVSZ a Nek. tv. 59. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint a (9) bekezdés szerinti kormányhatározatban megnevezett országos kisebbségi önkormányzat ingyenes használatába adja.

(11) A székhely szerinti település önkormányzata – Budapesten a Fõvárosi Közgyûlés – a felajánlott ingatlanok bármelyikének a használati jogát ingyenesen közvetlenül is átadhatja az országos kisebbségi önkormányzatnak. Ebben az esetben a kompenzáció a kiürítéssel kapcsolatban felmerülõ költségek megtérítését jelenti.

4. § A Nek. tv. 63. §-ának (4)–(5) bekezdésében foglaltak végrehajtásáról

a) a vagyonnal való gazdálkodás rendjének szabályozása tekintetében a Kormány,

b) a vagyonjuttatásról a pénzügyminiszter

intézkedik.

Helyi kisebbségi önkormányzatok

5. § A kisebbségi települési önkormányzat, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat a mûködési költségeihez – a helyi források kiegészítéseként – a 2. § (4) bekezdése szerint eljárva folyamodhat támogatásért.

6. § (1) A helyi önkormányzat által megbízott személy (a továbbiakban: megbízott személy) – helyi kisebbségi önkormányzatonként – a helyi kisebbségi önkormányzat elnökével (a továbbiakban: elnök) a helyi önkormányzat költségvetési koncepciójának összeállítása elõtt áttekinti a helyi kisebbségi önkormányzat következõ költségvetési évre vonatkozó feladatait, bevételi forrásait, az utóbbiak közül kötelezõen a 8. § (1) bekezdésében foglaltakat. A helyi kisebbségi önkormányzat véleményét – a helyi önkormányzat szervezeti és mûködési szabályzatában foglaltak szerint – a koncepciótervezethez kell csatolni.

(2) A helyi önkormányzat költségvetési koncepciójának a helyi kisebbségi önkormányzatra vonatkozó részérõl tájékoztatni kell a helyi kisebbségi önkormányzat elnökét.

7. § (1) A helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetésére a költségvetési törvénybõl adódó részletes információk megismerése után, a helyi önkormányzat költségvetési rendelettervezetének elõkészítése során a megbízott személy folytatja az egyeztetést az elnökkel, ennek keretében az elnök rendelkezésre bocsátja a helyi kisebbségi önkormányzatra vonatkozó adatokat.

(2) A helyi kisebbségi önkormányzat – az (1) bekezdésben foglaltak ismeretében, és legalább a 8. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen – a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény 102/B. §-ának (4) bekezdése alapján határozatában kezdeményezi a helyi önkormányzati képviselõ-testületnél a feladatainak ellátásához szükséges költségvetési elõirányzatainak elfogadását, illetve befogadását. A javasolt költségvetési elõirányzatokat tartalmazó határozatot az elnök a helyi önkormányzat költségvetési rendelettervezetének elkészítéséhez továbbítja a polgármester részére.

8. § (1) A helyi önkormányzat költségvetésérõl szóló rendelete helyi kisebbségi önkormányzatonként tartalmazza a nemzetiségi, etnikai feladatok finanszírozásának együttes összegét, legalább a következõ tételekre kiterjedõen: az állami támogatás jogcímenként, a helyi önkormányzat támogatása az átvállalt feladatok, valamint intézmények szerint, illetve általánosan, továbbá az egyéb, államháztartáson belülrõl – ideértve a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványát is – származó bevételeket.

(2) Az (1) bekezdésben megjelöltek közül az állami támogatást az éves költségvetési törvénynek megfelelõen, az egyéb – államháztartáson belülrõl származó – bevételeket a vonatkozó jogszabályok érvényesítésével, a helyi kisebbségi önkormányzat határozata szerint kell beépíteni a helyi önkormányzat költségvetési rendeletébe.

(3) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében foglalt elõirányzatokról – különös tekintettel a helyi önkormányzat által nyújtott támogatásokra – a polgármester tájékoztatja az elnököt.

(4) A helyi kisebbségi önkormányzat kérésére a jegyzõ készíti elõ a költségvetési (zárszámadási) határozattervezetet, amelyet a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke terjeszt a helyi kisebbségi önkormányzat testülete elé.

(5) A helyi kisebbségi önkormányzat ezek alapján határoz a költségvetésérõl. A határozatnak teljeskörûen tartalmaznia kell a bevételi és a kiadási elõirányzatokat – figyelemmel az (1) bekezdés szerinti összegre és szerkezetre is – az államháztartásra vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint.

(6) Az államháztartáson kívülrõl származó pénzeszközök felhasználására a helyi kisebbségi önkormányzat a Ptk. 74/G. §-ának (1) bekezdése alapján közalapítványt is létrehozhat, továbbá e pénzeszközökkel a Ptk. 61–65. §-aiban foglaltak alapján az egyesületekre vonatkozó szabályok szerint a 114/1992. (VII. 23.) és a 157/1992. (XII. 4.) Korm. rendelet elõírásainak megfelelõen is gazdálkodhat. E pénzeszközök felhasználása nem eredményezhet többletkötelezettséget az állam, illetve a helyi önkormányzat részére.

9. § A helyi kisebbségi önkormányzat intézményét a megbízott személy és az elnök együtt tájékoztatja a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozata alapján az intézményi támogatás összegérõl.

10. § Ha a helyi kisebbségi önkormányzat, illetõleg intézménye az eredeti elõirányzatán felül többletbevételt ér el, bevételkiesése van, illetve kiadási elõirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, a helyi kisebbségi önkormányzat módosítja költségvetésérõl szóló határozatát. E határozatnak megfelelõen, de legalább a 8. § (1) bekezdése szerinti elõirányzatokat érintõen, a helyi önkormányzat képviselõ-testülete (a Fõváros Közgyûlése) következõ ülésén módosítja költségvetési rendeletét. A helyi önkormányzat képviselõ-testülete a helyi kisebbségi önkormányzat elõirányzatain egyéb módosítást nem hajt végre.

11. § (1) A helyi kisebbségi önkormányzat a 8. § (5) bekezdése szerinti költségvetési (zárszámadási) határozatát úgy fogadja el, és az ezekrõl szóló információját úgy készíti el, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 72., 79. és 82. §-aiban, valamint az államháztartás alrendszereinek tervezési, beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségérõl, továbbá a központi költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdésekrõl szóló 139/1993. (X. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 10. §-ának (3) bekezdésében foglalt határidõknek a helyi önkormányzat eleget tudjon tenni.

(2) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletét úgy fogadja el, hogy a helyi kisebbségi önkormányzat az (1) bekezdésben foglaltakat határidõre teljesíteni tudja.

(3) A helyi kisebbségi önkormányzat igazgatási és egyéb, nem intézményi formában ellátott feladatának, valamint intézményeinek költségvetésérõl és beszámolójáról a helyi önkormányzat saját adataival összevontan, és külön helyi kisebbségi önkormányzatonkénti információt ad, melynek tartalmáról a Korm. rendelet 26. §-ának rendelkezése alapján a pénzügyminiszter tájékoztatót tesz közzé.

(4) A (3) bekezdés szerinti információt a 8. § (6) bekezdése szerinti gazdálkodásról nem kötelezõ szolgáltatni.

(5) A (3) bekezdés szerinti külön információt a kisebbségi települési önkormányzat is szolgáltatja.

12. § (1) A helyi kisebbségi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtásával kapcsolatos feladatokat a (fõ)polgármesteri hivatal, a körjegyzõség, a közös képviselõ-testület hivatala (a továbbiakban együtt: önkormányzati hivatal) látja el. E feladatokat az önkormányzati hivatal – az adott helyi önkormányzat és az érintett helyi kisebbségi önkormányzat megállapodása alapján – több település helyi kisebbségi önkormányzata számára is elláthatja. Ehhez külön állami támogatás nem igényelhetõ.

(2) A 8. § (6) bekezdése szerinti gazdálkodás végrehajtásával kapcsolatos feladatokat más szerv is elláthatja.

(3) Az önkormányzati hivatal a Nek. tv. 28. §-ának értelmében – kérésére – biztosítja a helyi kisebbségi önkormányzat testületi mûködésének feltételeit, és ellátja az ezzel kapcsolatos teendõket, így különösen a kisebbségi önkormányzat testületi mûködésének rendjéhez igazodó helyiséghasználatot, a postai, kézbesítési, gépelési, sokszorosítási feladatok ellátását, ideértve az ezzel járó költségek viselését is.

13. § (1) A helyi kisebbségi önkormányzat a gazdálkodásával és a pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az önkormányzati hivatal költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó – külön a részére és kizárólagos használatára megnyitott – alszámlán, vagy a helyi kisebbségi önkormányzat döntése alapján és forrásai terhére önálló költségvetési számlán bonyolítja le.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a 8. § (6) bekezdése szerinti gazdálkodási formák választásának esetére. Az egyesületekre vonatkozó szabályok szerinti gazdálkodás esetén a számla megnyitásához a Helyi Választási Bizottság igazolása és a helyi kisebbségi önkormányzat alakuló ülésének jegyzõkönyve szolgál alapul.

14. § (1) A helyi kisebbségi önkormányzat nevében a helyi kisebbségi önkormányzat feladatainak ellátása (végrehajtása) során fizetési vagy más teljesítési kötelezettséget vállalni (a továbbiakban: kötelezettségvállalás) kizárólag az elnök, vagy az általa felhatalmazott helyi kisebbségi önkormányzati képviselõ jogosult.

(2) A helyi kisebbségi önkormányzatnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (a továbbiakban: utalványozásra) kizárólag az elnök vagy az általa felhatalmazott helyi kisebbségi önkormányzati képviselõ jogosult.

(3) A kötelezettségvállalás, valamint az utalvány ellenjegyzésére a jegyzõ vagy az általa felhatalmazott személy jogosult. Az ellenjegyzés csak az elõirányzat és a fedezet meglétének, valamint a jogszerûségének az ellenõrzésére irányul. A jegyzõ – a költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának, beszámolásának rendszerérõl szóló 137/1993. (X. 12.) Korm. rendelet 30. §-ának (3)–(4) bekezdése szerint eljárva – az ellenjegyzést nem tagadhatja meg.

(4) A (3) bekezdésben foglalt ellenjegyzést a helyi kisebbségi önkormányzat megbízása alapján a helyi kisebbségi önkormányzat testületének tagja is végezheti. A kötelezettségvállalást, utalványozást, valamint az ellenjegyzést ugyanazon személy nem végezheti.

(5) Az érvényesítést az önkormányzati hivatal ezzel megbízott pénzügyi-számviteli szakképesítésû dolgozója végzi.

(6) Az (1)–(5) bekezdésében foglaltak kötelezõen az államháztartáson belülrõl származó pénzeszközökre vonatkoznak.

15. § (1) Az önkormányzati hivatal a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségérõl szóló 179/1991. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján a helyi kisebbségi önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a helyi önkormányzat nyilvántartásain belül elkülönítetten vezeti, valamint az e rendeletben foglaltak alapján készíti el költségvetési beszámolóját oly módon, hogy az a saját költségvetési beszámolójával egybeépíthetõ, illetve összevonható legyen.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak kötelezõen az államháztartáson belülrõl származó pénzeszközökre vonatkoznak.

16. § A helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. törvény 92. §-a szerinti ellenõrzés kiterjed a helyi kisebbségi önkormányzatok és a helyi kisebbségi önkormányzati intézmények gazdálkodására is. Kivételt képeznek ez alól a 8. § (6) bekezdésében foglalt gazdálkodási formák.

17. § (1) A helyi kisebbségi önkormányzat mûködéséhez szükséges ingatlant, továbbá azt az ingatlant, amelynek átadását a helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértõen hasznosnak ítéli, a Nek. tv. 59. §-ának (1) bekezdésére is tekintettel a helyi kisebbségi önkormányzat használatába kell adni. Errõl a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértésével a helyi önkormányzat dönt.

(2) Az (1) bekezdésben írt ingatlan felszabadításával kapcsolatos költségeket a helyi önkormányzat viseli. Amennyiben a rendeltetésszerû mûködéshez elengedhetetlenül szükséges ingatlan felszabadítása igazolható veszteséggel jár, kompenzációért folyamodhat a (4) bekezdésben foglaltak szerint.

(3) A (2) bekezdésben írt ügyek elbírálásánál a bizottság eseti tagjai: az érintett kisebbség országos önkormányzatának, illetve az érintett helyi önkormányzat által megjelölt országos önkormányzati érdekképviseleti szervezet képviselõje. Tanácskozási joggal meg kell hívni az érintett helyi önkormányzat, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat képviselõit is.

(4) A (2) bekezdésben írt kompenzáció forrása a 3. § (9) bekezdésében írt kisebbségi kompenzációs keretnek az országos kisebbségi önkormányzatok igényei kielégítése után fennmaradó hányada. A helyi kompenzációs igényeket 1995. szeptember 15-ig lehet benyújtani a 3. § (7) bekezdésében megjelölt bizottsághoz. Az 1995. november 19-én megválasztott helyi kisebbségi önkormányzatok elhelyezésére vonatkozó kompenzációs igényeket 1996. április 15-ig lehet benyújtani a fentiekben megjelölt bizottsághoz. A kompenzáció összegérõl – a bizottság javaslata alapján – a Kormány határozatában dönt.

Záró rendelkezés

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követõ 3. napon lép hatályba.