A moldvai csángók nyelvi jogai, különös tekintettel az oktatási jogok érvényesülésére

 

Mesterházy Szilvia

 

Bevezetés: Kik a moldvai csángók?

 

A Kárpátokon kívül, a Keleti-Kárpátok és a Szeret folyó közötti vidékeken élõ moldvai csángóság sajátos, izolált, romániai nyelvi környezetben nyelvszigetként fejlõdött nyelvi közösség. A jelenleg 239.938 (magyar eredetû) katolikusból 43% (103.543) él olyan településen, ahol beszélnek magyarul, de a magyarul (is) beszélõ csángók létszáma 62.000 fõre tehetõ. A csángók nyelve a magyar archaikus elemeit õrzõ dialektus.

Az 1992-es népszámláláson[1] a moldvai csángók közül 1801 fõ vallotta magát magyar nemzetiségûnek (annak ellenére, hogy a 250.000 magyar eredetû moldvai csángó közül kb. 62.000 ma is beszél magyarul). A csángó magyar falvakban csupán 500 magyar nemzetiségût írtak össze, 1301 fõt pedig a városokban. Csángónak a népszámlálás során Románia egész területén összesen 2165-en vallották magukat (ez a hétfalusi, dévai, gyimesi és moldvai csángók összesített adata, melynek nagy része azonban - becslések szerint 2000 fõ moldvai csángó). A sajátos, bizonytalan csángó identitástudat mellett a manipulatív, erõsen torzított népszámlálási adatfelvétel, a népszámlálást megelõzõ egyházi propaganda, és a nacionalista légkör szolgál magyarázatként a fenti adatokhoz. Információink szerint emiatt hasonló eredményekkel zárult a 2002 évi népszámlálás is.

A moldvai csángó közösség helyzete eltér a többi határon túli magyar kisebbségi csoportétól, hiszen Moldva sohasem volt Magyarország része, az izolált közösségi helyzet miatt a csángó vidékek történelmi fejlõdése más úton haladt. (Az eltérõ fejlõdéshez hozzájárult a csángókat hosszú ideje sújtó erõszakos román asszimiláció is.) A csángó kultúra archaikus hagyományait az elszigeteltségük miatt sikerült megõrzniük. A moldvai csángó magyar közösség identitástudatának lényeges alapja a római katolikus egyházhoz való tartozás.

 

A moldvai nem székely származású csángó magyarság északi és déli csángó közösségekre tagolódik. Románvásártól északra az északi csángók, Bákótól délre a déli csángók élnek. Az északi és a déli csángóságot egyaránt jellemzi nyelvi szempontból az erõsen archaikus nyelv, néprajzi szempontból pedig a sok régi elemet megõrzött népi kultúra.

A csángó nyelvjárások egészen kivételes lehetõséget kínálnak annak tanulmányozására, hogyan hatott az elszigeteltség a nyelv megõrzésére, valamint új elemek megjelenésére. Tanulságos példák egész sorát találjuk azokra a kölcsönhatásokra is, amelyek két teljesen különbözõ nyelvcsaládba tartozó nyelv között jöttek létre. A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó moldvai csángó magyar dialektust számos indoeurópai lexikai elemmel gazdagította a közvetítõ román nyelv. Ugyanígy a moldvai román nyelvjárás sok szót kölcsönzött a magyarból, fõként a mezõgazdaság, a kézmûvesség és a közigazgatás területén.

A csángók a magyar nyelvet nem tanulják, hanem a családban sajátítják el, és a nyelvhasználat kizárólagos színtere a család, valamint az informális kapcsolatok. A csángók kétnyelvûsége napjainkban egyre bizonytalanabbá válik, a magyar nyelv ismerete a fiataloknál már leginkább csak a tájnyelv valamilyen fokú ismeretérõl, vagy értésérõl tanúskodik, s ez jelentõsen felgyorsítja a természetes nyelvi asszimilációt. Míg hatvan-hetven évvel ezelõtt a tájnyelv a beszélõk anyanyelve volt, addig ez mára – amennyiben nem történt meg a teljes nyelvváltás, nyelvvesztés a beszélõnél - második nyelvvé degradálódott.

A moldvai csángók származásával kapcsolatban több eltérõ álláspont létezik. [2] Pozsony Ferenc összegzése alapján a három leginkább elterjedt és megalapozott álláspontot ismertetjük:

a) A moldvai csángóság alaprétegét egyes kutatók még a IX. századi magyar honfoglalás idején a Kárpátokon kívül, Moldvában maradt magyarság csoportjaira vezetik vissza. Ennek igazolásaként a moldvai magyarság archaikus nyelvét és a IX. századi magyar tárgyi kultúrához hasonlító moldvai régészeti leleteket említik. Valójában azonban a tárgyi emlékek nem bizonyítják kellõ megalapozottsággal, hogy a térségben maradtak származása visszavezethetõ eddig az idõszakig. Ezt a felfogást Pozsony Ferenc tanulmánya szerint a helynevek sem támasztják alá, mivel a magyarság közvetlenül a honfoglalás utáni korszakban a Kárpát-medencében tipikusan csak személynevekkel vagy azoknak kicsinyítõ képzõs formájával nevezte meg településeit. A legrégiesebb magyar nyelvjárásokat beszélõ moldvai falvak esetében eltérõ névadási rendszer volt jelen, amely egy jóval késõbbi magyar névadási formával egyezik meg.

 

b) Egy másik elmélet szerint a moldvai csángók kunok vagy más török ajkú népek leszármazottai.

 

c) Egy harmadik teória szerint a moldvai csángók õsei olyan erdélyi származású románok, akiket a római katolikus egyház még a Kárpát-medencében részben elmagyarosított, s akik az egyre súlyosbodó asszimiláció (magyarosítás) elõl a XVII-XVIII. századokban Moldvába menekültek. Ennek a tudománytalan elméletnek a második világháború alatti évektõl kezdõdõen voltak képviselõi. Kidolgozása Dumitru Mãrtinas nevéhez fûzõdik. A román nacionalista hatalmi csoportoknak ez az ideológia szolgáltatott alapot a csángók XX. századi erõszakos asszimilációjához.

 

A mai objektív, több tudományterületet átfogó kutatások azt az általánosan elfogadott nézetet vallják, hogy a csángóság alaprétege a középkori magyar királyság idején a Kárpát-medencébõl tervszerû telepítés révén érkezett Moldvába. ”Ezek a legkorábban kitelepedett magyar közösségek a XIII. század végén és a XIV. század elején a Szeret folyó mentén  egy olyan településhálózatot hoztak létre, melynek a legfontosabb feladata a magyar királyság keleti határainak védelme volt. Ettõl az összefüggõ védelmi (gyepü)vonaltól jóval keletebbre is elõretolt helyõrségeket létesítettek a Dnyeszter folyó mentén. Ott magyarok által ellenõrzött megfigyelõ végvár volt például Õrhely (Orhei), Braila, Dnyeszterfehérvár (Akkerman) és Kilia. Ezt a védelmi feladatokkal kitelepített magyar alapnépességet a XV. században tovább gyarapították az inkvizíció elõl menekülõ husziták. Késõbb a székelyföldi magyarok is folyamatosan menekültek Moldvába. Legjelentõsebb csoportjaik az 1764-es osztrák megtorlás elõl menekültek el tömegesen az erdélyi szülõföldjükrõl, és telepedtek le a Keleti-Kárpátok és a Szeret folyó közötti területre. Ezt meggyõzõen bizonyítják az írott források, a hely- és személynevek valamint a néprajzi dokumentumok.”[3]

 

 

Az anyanyelvi/anyanyelvû oktatás jogi alapjai Romániában

 

A nemzetközi szerzõdések, melyeket Románia aláírt, illetve ratifikált, a romániai kisebbségekre (tehát a moldvai csángó magyarokra is) vonatkozó jogi szabályozás vonatkozásában elsõdlegesnek tekintendõk. A kisebbségeknek nyújtandó egyenlõ esélyek biztosításához szükséges kisebbségi jog többek közt az anyanyelv oktatásához való jog. Ezt az elvet nemcsak a belsõ jogi szabályozás tekintetében kell vizsgálni, hiszen ugyanezt fogalmazzák meg – egyes esetekben ajánlás formájában - a Románia által ratifikált, alábbi dokumentumok:

ENSZ Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 47/135[4]:

4. cikk (3): „Az államoknak megfelelõ intézkedéseket kell tenniük, hogy – ahol lehetséges – a kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelõ lehetõségük legyen anyanyelvük tanulására, vagy hogy az anyanyelvükön történõ oktatásban részesüljenek.”

Az EBEÉ emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai konferenciájának dokumentuma (Koppenhága, 1990. június 29) szerint:

„34. A résztvevõ államok arra törekednek, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelõ lehetõsége legyen az anyanyelvük oktatására, illetve az anyanyelvükön történõ oktatásra - függetlenül az érintett állam hivatalos nyelve vagy nyelvei megtanulásának szükségességétõl -, valamint - ahol lehetséges és szükséges - anyanyelvük közhatóságok elõtti használatára az alkalmazandó nemzeti törvényekkel összhangban.”

Európa Tanács Keretegyezménye a Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl:

14. cikk 1. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy jogát kisebbségi nyelvének megtanulására.

2. Nemzeti kisebbségek által hagyományosan és jelentõs számban lakott területeken, megfelelõ igény esetén, a Felek törekednek - lehetõségeik szerint és oktatási rendszerük keretein belül - annak biztosítására, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelõ lehetõségük legyen kisebbségi nyelvüket megtanulni vagy ezen a nyelven tanulni.

3. A jelen cikk 2. bekezdését úgy kell végrehajtani, hogy az ne veszélyeztesse a hivatalos nyelv tanulását, vagy ezen a nyelven való tanítást.

A moldvai csángók tekintetében hangsúlyos, hogy a Keretegyezmény végrehajtását felügyelõ Tanácsadó Bizottság megfogalmazza Románia felé, hogy a csángókat nem lehet eleve kizárni a dokumentum alkalmazási körébõl. A Miniszteri Bizottság a dokumentum észrevételeinek figyelembe vételét kéri [5] a román kormánytól.

A fent említett általános érvényû nemzetközi dokumentumok mellett az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése is felfigyelt a romániai csángó magyar közösség helyzetére. A PkGy 1521. sz. Ajánlása a romániai csángó kultúráról felhívja Románia figyelmét, hogy biztosítsa a közösség tagjainak az anyanyelv oktatásának lehetõségét. Eszerint:

„(…) a Közgyûlés azt ajánlja a Miniszteri Bizottságnak, hogy ösztönözze Romániát A regionális vagy kisebbségi nyelvek Európai Chartájának ratifikálására és gyakorlati alkalmazására, illetve a csángók támogatására, fõként a következõ területeken:

biztosítani kell az anyanyelven történõ oktatás lehetõségét a román Alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelõen. Ennek megfelelõen osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni;” (9. Bekezdés)

a csángó szülõket tájékoztatni kell a román oktatási törvényrõl, és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól;

lehetõséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetõvé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék; (…)”[6]

 

A PkGy Ajánlását 2001. november 14-én a Miniszteri Bizottság már határozatban erõsíti meg[7] az alábbi megfogalmazásban:

„5. Az Ajánlás 9. szakaszának vonatkozásában a Miniszteri Bizottság egyetért az i. és ii. pontokban foglalt ajánlásokkal.”

Az 1996-ban megkötött Szerzõdésben a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésrõl, az együttmûködésrõl és a jószomszédságról a felek a kisebbségi jogok szabályozása és alkalmazása tekintetében az ET Keretegyezményét tekintik alapul. Külön hangsúlyozzák az anyanyelvû oktatáshoz való jogot. (15.cikk (3)) „A Szerzõdõ Felek tiszteletben tartják a romániai magyar és a magyarországi román kisebbséghez tartozó személyek azon jogát, hogy anyanyelvüket szabadon használhassák a magánéletben és a nyilvánosság elõtt, szóban és írásban egyaránt. Megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy ezek a személyek anyanyelvüket megtanulhassák, és megfelelõ lehetõségük legyen ezen a nyelven képzésben részesülni az állami oktatás keretei között minden szinten és formában, szükségleteiknek megfelelõen.”[8] Hangsúlyozni kell azonban, hogy az alapszerzõdés végrehajtását ellenõrzõ kisebbségi vegyes bizottság mûködése akadozik, a román fél részérõl az ajánlások megvalósítása rendezetlen.

Románia 1991-ben elfogadott, jelenleg érvényes Alkotmánya rögzíti a román nyelv hivatalos voltát. Az Alkotmány 32.2. bekezdése ezzel összhangban kimondja, hogy az oktatás minden fokon román nyelven folyik. A kisebbségek anyanyelvû/anyanyelvi oktatása módozatainak meghatározását külön törvény hatálya alá sorolja.

Ennek a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatására vonatkozó módozatait a Tanügyi törvényben határozzák meg, amelynek a bekezdései között több diszkriminatív elem lelhetõ fel, de ha a kisebbség oktatáspolitikusai ismerik az utóbbi néhány év alatt született miniszteri rendeletek és végrehajtási utasítások kritériumait, ezek alapján megteremthetik a magyar nyelv oktatásához szükséges objektív feltételeket.

A 3533. számú rendelet a román nyelvû iskolákban tanuló nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók anyanyelvi oktatásáról az 1999-es módszertani útmutatóban az alábbiak szerint fogalmaz:

„(…) A kérelmek beérkezése esetén az iskola osztályokat (15-25 tanuló) vagy csoportokat (7-15) hoz létre.”[9] (5.cikkely (a)).

A fenti rendelettel összhangban összegyûjtött kérelmek – a jogszabályi hivatkozás ellenére -  nem voltak elegendõek a magyar nyelv oktatásának beindításához, a folyamat helyi szinten minden esetben elakadt. A 2000. január 31-én kelt 3113. Sz. tanügyi rendelet egyszerûsíti az anyanyelv tanulásához való hozzáférést, amennyiben felhatalmazza e kisebbségi szervezeteket, hogy az egyes szülõk helyett eljárhassanak az anyanyelvi oktatás igénylésében. A rendelet szerint: „Azon településeken, ahol nem léteznek csoportok vagy osztályok valamely nemzeti kisebbség anyanyelvének oktatására, az illetõ nemzeti kisebbség szervezetei vagy egyesületei megnevezhetik azokat az egyetem elõtti oktatási egységeket, ahol létezik igény a szülõk és a tanulók részérõl az anyanyelv tanulására, és kérelmet küldenek meg az oktatási egységnek és a megyei fõtanfelügyelõségnek.”[10] (2. cikkely)

 

A fent említett dokumentumok alapján tehát a moldvai csángó magyarok nyelvoktatásához meghatározták ugyan a jogszabályi kereteket, de a végrehajtás ezzel nincs összhangban, hiszen, a hivatalos – iskolai keretek között zajló magyarnyelv-oktatás mindeddig nem indult be.

A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján bizonyítható, hogy a csángó közösség magyar identitású tagjai 1990 óta folyamatosan kérik az iskolai keretek között szervezett anyanyelv oktatást[11]. A kérelmeket a helyi szervek gyakran be sem iktatták, vagy különbözõ okok miatt érvénytelennek tekintették. Az elmúlt években Klézse, Pusztina és Lészped községekben gyûjtötték össze a szükséges számú kérelmet, de a magyar mint idegen nyelv oktatását minden jogszabályi feltétel teljesítése ellenére nem tették lehetõvé a helyi hatóságok. Az iskolai oktatás helyi szintû ellehetetlenítése miatt a 90-es években több kísérletet tettek a közösség magyar nyelv oktatásának helyi, iskolai kereteken kívüli biztosítására.

 

A moldvai csángók anyanyelv-oktatásának elõzményei

 

 Az ötvenes években, a Magyar Népi Szövetség által kezdeményezett oktatási kísérletek eredményeképpen Moldvában több településen indult el a magyar nyelv oktatása. A lészpedi általános iskolában és a bákói tanítóképzõben magyar tannyelvû osztályokat létesítettek. Ezek a kezdeményezések azonban nagyon rövid ideig mûködhettek, mivel az 1958/59-es tanévben az összes moldvai csángó faluban rendelettel megszüntették a magyar nyelvi/nyelvû oktatás lehetõségét.

A 80-as évektõl számos felajánlás érkezett a csángó közösség identitás és nyelvvesztése, valamint gazdasági megsegítése érdekében. A magyarországi kormányzati, illetve civil szféra segítõkészsége, valamint a nyugati és erdélyi magyarság segíteni akarása különbözõ próbálkozásokat tett az oktatás beindításának területén is. Ezek az oktatási formák az alábbiak szerint mûködtek:

Magyar nyelv oktatása - nem szaktanárokkal – módszertani alapozás és megfontolások nélkül – amely a magyar mint idegen nyelv oktatására irányuló minimális igényeket elégítette ki egyes csángó falvakban. (Szabófalván Perka Mihály, Lészpeden Kolonel József és Fehér Katalin, majd rövid ideig Klézsén Duma András tanított.) Ezen kezdeményezések fokozatosan megszûntek részben az oktatási folyamat minõsége, és az ebbõl fakadó egyre nagyobb mértékû érdektelenség miatt.

Részvétel magyar nyelvû oktatásban Erdélyben. Az erdélyi alap- és középfokú magyar nyelvû oktatást biztosító intézményekben a kilencvenes évek eleje óta vesznek részt moldvai csángó gyermekek. Az elõzõ oktatási formához hasonló szakmai probléma merül fel ezen oktatási forma esetében is, hiszen – bár ezekben az oktatási intézményekben szaktanárok tanították a gyerekeket – a pedagógusok itt sem voltak felkészülve a moldvai csángó gyerekek esetében, a speciális körülményeikbõl adódóan felmerülõ oktatás-módszertani feladatokra. (Borbáth Erzsébet, a csíkszerdai József Attila Általános Iskola igazgatónõje felismerése volt, hogy a moldvai csángó gyerekek oktatása speciális módszertani elõképzést igényel, valamint hogy az oktatási folyamatba bekapcsolt gyerekek sorsát követni kell.) Néhány év tapasztalata után beindult a gyerekek elõzetes válogatása az anyanyelvi elõkészítõ táborokban résztvevõk közül. Elsõsorban Csíkszeredában, de Székelyudvarhelyen, Kovásznán, Szászrégenben, Sepsiszentgyörgyön, Gyulafehérváron is tanultak magyar nyelven moldvai csángó gyerekek százai egy évtizeden át.

A moldvai csángók gyermekek szülõhelyükön kizárólag román tannyelvû iskolába járnak, melyek, gyenge oktatási minõséggel rendelkeznek. Az oktatás gyenge minõsége a másik oka annak, hogy a diákok külön felzárkóztatást igényelnek – nemcsak a magyar nyelvtudás (a magyar helyesírás, olvasás elsajátítása), de – az egyes szaktantárgyak követelményszintje tekintetében egyaránt. A gyerekek felzárkóztatása a megfelelõ versenyképes szintre az elsõ évek feladata volt.

Magyarországi középiskolai oktatás. Az erdélyi oktatási intézményekben szerzett tapasztalatok ismeretében egyértelmû, hogy a magyarországi intézményekben való oktatás még inkább hatástalan volt. Az erdélyi iskolákban meglevõ problémák mellett a szülõföld és az anyaország közti szociokulturális szakadék a gyerekek felzárkózását és beilleszkedését még nehezebbé tette.

Részvétel a magyarországi felsõoktatásban, ennek elõkészítéseként a Nemzetközi Elõkészítõ Intézet[12] munkájában. Az említett oktatási módokhoz viszonyítva a felsõoktatásban - a már ismert körülmények miatt - szintén nagy hátránnyal indultak a moldvai csángó hallgatók. A magyar állam által biztosított évi 10 állami ösztöndíjat nem minden esetben tudták igénybe venni a diákok. Az elõkészítõ intézet az érettségizett diákoknak elsõ évben nyelvi és szaktárgyi elõképzést nyújtott, ezt követõen felvételi vizsgával (mely a NEI hallgatói számára könnyített vizsgát jelentett) kerültek be a hallgatók a különbözõ magyarországi egyetemekre és fõiskolákra, melynek eredményeképpen gyakoriak voltak a gyenge tanulmányi eredmények, az évismétlések.

A fent említett különbözõ mértékben átgondolt oktatási próbálkozások célja a csángó magyar értelmiség létrehozása volt. Különösen a magyarországi oktatásban résztvevõk esetében azonban az oktatási folyamat befejeztével, a szülõföld végleges elhagyása jelentette a legnagyobb gondot.

 

A moldvai csángók anyanyelvi/anyanyelvû oktatásának jelenlegi helyzete

 

A szülõk a 90-es évektõl számos kérvényt nyújtottak be, hogy a helyi állami iskolákban a magyar nyelv opcionális oktatását vezessék be. A tanulmányban már említett 2000. január 31-én kelt 3113. számú tanügyminiszteri rendelet és a román iskolákba járó, nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók anyanyelvoktatására vonatkozó rendelkezések 2000. április 6-i, 30.257-es számú végrehajtási utasítása alapján tett kísérletek a mai napig nem vezettek eredményre.

A 2000. szeptember 14–15-i Bákó megyében járt minisztériumközi bizottság megállapította, hogy Pusztina és Klézse községekben létesíteni kell egy-egy magyar nyelvet tanuló csoportot. A bizottság jelentése ellenére a Bákó Megyei Tanfelügyelõség nem hozta létre a tanulócsoportokat. Idõközben az aláíró szülõkre nehezedõ nyomás, valamint a helyi hatóságok, a Belügyminisztérium képviselõi és a sajtó által folytatott kampány hatására a szülõk egy része visszavonta a magyar anyanyelv opcionális tanulásának bevezetésére vonatkozó kérelmét.

Eredménytelenek maradtak tehát a szülõk kérelmei, akárcsak az évek során a Nemzeti Nevelésügyi Minisztérimban, a Kisebbségvédelmi Hivatalban leadott feljegyzések és jelentések, valamint a civil társadalom különféle szervezeteinek felmérései – melyek a magyar mint idegen nyelv oktatásának szükségességét bizonyították.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) a Bákó Megyei Tanfelügyelõséggel való együttmûködésre tett kísérletként 2001. február 9-én 77 pusztinai szülõ nevében a tanfelügyelõség jóváhagyását kérte, hogy délutánonként, az általános iskola egyik osztálytermében magyar mint idegen nyelv oktatást folytathassanak - 2001. március 5-én ezt a kérést Pârjol község polgármestere elutasította.

 

Mivel az addigi kezdeményezések, és az iskolai oktatásra vonatkozó kérések sem érték el a kívánt eredményt, a csángó magyarok anyanyelv oktatásának megtervezésekor az eddigiektõl eltérõ, iskolán kívüli formában, - tudatos, fokozatosan építkezõ oktatási stratégiára volt szükség. Az így átgondolt stratégia célja kettõs: részben egy értelmiségi réteg kinevelése, mely hazatérve fellendítheti a szülõföldön élõk kulturális, oktatási, stb. életét és lehetõségeit; másrészt a moldvai gyerekek és fiatalok identitásélesztése, az identitás megerõsítése, illetve a segítségnyújtás az identitás-választásban. Mindehhez figyelembe kellett venni, hogy a moldvai csángó magyarok magyarnyelv-oktatása egyelõre csakis iskolán kívüli keretek között oldható meg – a fentiekben felsorolt jogos igények ellenére.

Mindannyiunk számára a kezdetektõl egyértelmû volt, hogy Moldva határain belül egyelõre csak az alapoktatás kialakítható, a közép- és felsõoktatásra Erdély, esetleg Magyarország területén kell megoldást keresni.

Az átgondolt oktatáspolitikai stratégiával kapcsolatban elsõdleges követelmény volt, hogy annak az oktatás minden szintjét érintenie kell az alapoktatástól a felsõoktatásig.

Ennek fõbb elemei az alábbiak:

Iskolán kívüli/alternatív nyelvoktatás: A 2000/2001-es tanévben egyelõre kísérleti jelleggel indult el az oktatás két faluban, Klézsén és Pusztinán. Az oktatás speciális módszertanára nem kívánok kitérni, de bizonyára magyarázatul szolgál ennek szükségességére a csángók által használt magyar nyelvi változat, mely – a helyszínen oktató magyar tanárok által elsajátított magyar köznyelv oktatására vonatkozó metodológiától erõsen eltér. (A tapasztalatok alapján kijelenthetõ, hogy az oktatás folyamatát megkönnyíti, ha a pedagógusok csángó származásúak.) A kísérleti évben kb. 100 gyereket (és esetenként felnõttet) oktattak korosztályos és nyelvtudás szerinti bontásban.[13] A kísérleti tanév sikerein felbuzdulva, a 2001/2002-es tanévben már hat településen (Pusztina, Klézse, Trunk, Külsõrekecsin, Somoska, Dioszén) zajlott sikeresen az oktatás kb. 400 gyerek részvételével. A programot a Romániai Magyar Pedagógusszövetség felügyeli, módszertani képzést, továbbképzéseket biztosítva az érintetteknek. Szintén csak utalni szeretnék azokra – a román hatóságok részérõl tett – intézkedésekre, melyek ezen oktatási forma megszüntetését célozzák (2002-ben két peres eljárás is zajlott, az iskolán kívüli oktatási programban részt vevõ szervezetek, a MCSMSZ, valamint a Szeret-Klézse Alapítvány ellen).

 

Szünidei nyelvoktatás: Az iskolai szünidõben  több moldvai faluban zajlik jelenleg is szünidei nyelvoktatás (Magyarfalu, Külsõrekecsin, Somoska), mely az utóbbi két év tapasztalatai alapján az iskolán kívüli/alternatív nyelvoktatás elõkészítéséhez alapvetõ. A szünidei oktatás során játékos formában (versek, dalok, stb. ) elsajátított anyanyelvi ismeretek nemcsak felkeltik a gyerekek érdeklõdését, hanem bizonyos alapismereteket is nyújtanak.

Ehhez kapcsolódva kell megjegyeznünk, hogy - mivel az alapiskolás korú gyerekek Moldván kívüli oktatása eddig nem járt pozitív tapasztalatokkal - ennek a korosztálynak az oktatása mindenképpen a szülõföldön megoldandó. A jelenlegi elképzelések szerint a szülõföldi (jelenleg a fent említettek szerint, iskolai kereteken kívül mûködõ) anyanyelv-oktatási foglalkozásokat követõ a középiskolai oktatás csak Moldva határain kívül biztosítható. Az egyes középfokú oktatási intézmények felé az RMPSZ felügyelet alatt tevékenykedõ, alternatív oktatást végzõ nyelvtanárok irányítják a gyermekeket.

Gyimesfelsõloki Líceum: Amennyiben a gyerekek továbbtanulása líceumi keretek között javasolt, ahhoz a gyimesfelsõloki Szent Erzsébet Líceum nyújt megfelelõ keretet. Itt is szükséges a moldvai gyerekek oktatásának különleges módszertana, hiszen a – líceumban együtt oktatott - moldvai és a gyimesi csángó gyerekek identitása teljesen eltérõ. A középfokú oktatásban a magyar nyelv oktatását felváltja a magyar nyelvû oktatás, mely a speciális módszertan és a pedagógusok pozitív hozzáállása mellett a gyermekektõl is kitartást, szorgalmat igényel. A líceumi oktatásra nem javasolt, illetve az ebben az oktatási formában részt venni nem kívánó gyerekek szakiskolai képzése Erdélyben oldható meg.

Felsõoktatás: A megfelelõ elõképzettséget követõen a moldvai csángók versenyképes tudását a felsõoktatásban való részvétel zárhatja le. Magyar nyelvû felsõoktatási képzésre elsõsorban a kolozsvári Babeº-Bolyai Egyetemen, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen nyílik lehetõség. Természetesen nem kizárt a magyarországi felsõoktatásba való bekapcsolódás sem, de ezt a magyar Oktatási Minisztérium elsõsorban részképzés formájában támogatja.

 

 

Ígéretek és várakozások a 2002/2003-as tanévre vonatkozóan

 

            A romániai sajtóból és az RMDSZ-tõl származó értesülések szerint, két moldvai csángó faluban állami oktatás keretében indulhat be a következõ tanévtõl a magyar nyelv oktatása. 2002. júniusában – az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások eredményeképpen - az Oktatásügyi Minisztérium jóváhagyta a pusztinai és klézsei szülõk közjegyzõ által is hitelesített kérvényeit, és az ezek alapján megírt tanfelügyelõségi átiratot. A jóváhagyás értelmében õsszel Pusztinán 24, Klézsén pedig 17 gyermek kezdheti meg immár az állami közoktatás keretében a magyar nyelv tanulását heti három vagy négy órában. E tantárgy részét képezi majd a tanrendnek, a gyerekek jegyet kapnak, majd a nyolcadik, illetve a tizenkettedik osztály végén vizsgáznak belõle.

 

 

Tanulságok

 

A román állam által biztosított jogi szabályozástól függetlenül szükség van egy olyan lépcsõzetesen építkezõ oktatási stratégia kidolgozására és alkalmazására, mely a moldvai csángó magyar gyerekeknek és fiataloknak lehetõséget nyújt az anyanyelv elsajátítására, majd az anyanyelvû oktatásra. A fent vázolt folyamat az oktatás teljes spektrumát próbálja felölelni, mellyel biztosítható lenne az értelmiségi réteg, illetve a szakemberek kinevelése.

A sikeres „nemzetrész mentési folyamat” befejezéséhez azonban arra van szükség, hogy a jól képzett szakemberek képzése a szülõföldön legyen megoldható, illetve az anyaországi képzést követõen a diplomás fiatalok hazatérve találjanak lehetõséget a boldoguláshoz.

 

Irodalom

 

Apador-CH- Pro Európa Liga 2001. Jelentés a moldvai csángó helyzetérõl. A csángó magyarok kérdése Kézirat. Bukarest

Benkõ Loránd 1990.  A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögébõl. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 188. sz. Budapest: Akadémiai Kiadó

Domokos Pál Péter 1987.  A moldvai magyarság. Ötödik átdolgozott kiadás. Budapest: Magvetõ Kiadó

Halász Péter 1999. A csángók. A moldvai magyarság évszázadai. Rubicon. Történelmi folyóirat X. évf. 9–10. sz. 23–25.

Határon Túli Magyarok Hivatala honlapja - http//www. htmh.hu

Hegyeli Attila 2000.  A moldvai csángók magyar nyelvi oktatásának esélyei. Kézirat. Klézse

Lükõ Gábor 2002. A moldvai csángók I. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal. Budapest: Táton Kiadó

Pozsony Ferenc 1999. Csángósors. Moldvai csángók a változó idõkben. Budapest: Teleki László Alapítvány

Pozsony Ferenc 2000. Magyar sors Moldvában. Kézirat.

Szabó T. Attila 1972. Kik és hol élnek a csángók? In: Szabó T. Attila: Nyelv és múlt. Válogatott tanulmányok, cikkek. Bukarest: Kriterion 161–164.

Szilágyi N. Sándor 1979. Amit még nem mondtunk el a csángó népnévrõl.  A Hét X. évf. 24. sz. 10.

Tánczos Vilmos 1997. Hányan vannak a moldvai csángók? Magyar Kisebbség III. 1–2. sz. 370–390.

Tánczos Vilmos 1998. Hungarians in Moldavia. Institute for Central European Studies No. 8. Budapest

 

Jegyzetek

[1] A kézirat véglegesítésekor a 2002-es romániai népszámlálási adatokról nem áll rendelkezésre hivatalos adat.

[2] Pozsony Ferenc: Magyar sors Moldvában. Kézirat

[3] Pozsony Ferenc: Magyar sors Moldvában. Kézirat, p.3.

[4] http://www.htmh.hu/bimulti.htm

[5]http://www.coe.int.  Resolution ResCMN(2002)518. It has been suggested that the Csangos are to be found among those"other nationalities". Since Romanian law says nothing about the conditions for recognition of minorities, it appears that some authorities take the view that the Csangos do not constitute a minority, and are not therefore entitled to the same rights as the minorities listed earlier. During its visit to Romania and in the light of information made available to it, the Advisory Committee noted that some representatives of the Csango community were most interested in benefiting from the measures taken by the state in favour of minorities. The Advisory Committee takes the view that, given the historic presence of the Csangos in Romania and the specific elements of their identity, the Romanian authorities should favourably consider the extension of the Framework Convention to persons stating that they are members of this community and should explore this question in consultation with the representatives of the Csangos. 19. As concerns the situation of other groups, the Advisory Committee is also of the opinion that it would be possible to consider inclusion of persons belonging to them in the application of the Framework Convention on an article-by-article basis and takes the view that the Romanian authorities should consider this issue in consultation with those concerned.

[6] http://www.htmh.hu/dokumentumok/coecom.htm

[7] http://www.htmh.hu/dokumentumok/coecom.htm - 772. ülés — 2001. november 14.7.4. pont A csángó kisebbségi kultúra Romániában

[8] http://www.htmh.hu/bimulti.htm

[9] HTMH adatbázis. 3533. sz. rendelet a román nyelvi iskolában tanuló nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók anyanyelvi oktatásáról. Nem hivatalos fordítás román nyelvrõl

[10] HTMH adatbázis. 3113. sz. tanügyminiszteri rendelet az anyanyelvû oktatás lehetõségének biztosításáról a román nyelvû iskolákban. Nem hivatalos fordítás román nyelvrõl

[11] Forrás: Moldvai Csángómagyarok Szövetségének adatbázisa

[12] Megj. A Nemzetközi Elõkészítõ Intézet jelenleg Magyar Nyelvi Intézet néven mûködik.

[13] Itt kell megjegyezni, hogy az oktatásban részt vevõ gyerekek létszáma nem állandó. Az órák látogatása függ az egyházi és iskolai hozzáállástól, mely idõrõl idõre változik.