A magyarországi kisebbségek nyelvi jogai

Demeter Zayzon Mária

 

1. A magyarországi nemzeti kisebbségek történeti, nyelvi-tudati jellemzõi

 

Magyarország mindenkori területén évszázadok óta több nemzeti közösség élt együtt. Lakosságának jelenlegi etnikai-nyelvi összetétele fõként a 17-18. században a török hódoltság után bekövetkezett népességpusztulás után szervezett telepítések, valamint spontán migráció folytán alakult ki. Valamennyi magyarországi kisebbségre jellemzõ, hogy sok, de legalább száz éve élnek a magyar állam keretei között, és ebbõl következõen a magyarsághoz, a magyar nyelvhez/kultúrához való kötõdésük legalább olyan erõs, mint szûkebb kisebbségi kötõdésük. Mivel eredeti közösségeiket a szabályozott irodalmi nyelv kialakulása elõtt hagyták el, a napjainkban is beszélt nyelvük – nyelvjárások, tájnyelvek - általában archaikus nyelvi változatok, amelyek különböznek anya-, illetve nyelvnemzetük mai irodalmi nyelvétõl. (Manherz, 1998)[1].

A magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségek jelenlegi összlétszáma az ország 10 milliós lakosságának kb. 3 százalékát teszi ki, a legutóbbi ismert népszámlálási adatok szerint. Eltérnek ettõl a kisebbségi szervezetek becslései, melyek szerint együttesen a teljes népesség 10 százalékát alkotják. Ha mérvadókként elfogadjuk e becsléseket, az egyes kisebbségek létszáma a félmilliós cigányságtól a néhány ezer fõs bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin, ukrán közösségekig terjed. (Újabb adatokkal a 2001. évi népszámlálás ide vonatkozó eredményeinek várható közzététele szolgálhat, ez a KSH elnökének tájékoztatása szerint a 2002. október 20-i kisebbségi önkormányzati választások elõtt megtörténik).

A közel tíz éve 96 százalékos országgyûlési többséggel elfogadott 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól (a továbbiakban: kisebbségi törvény) egyéni, valamint kollektív jellegû kisebbségi jogokat biztosít a Magyarországon honos 13 kisebbségnek. E kisebbségeket a törvény felsorolja: a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén, az ukrán.

A kisebbségi törvény meghatározza a nemzeti vagy etnikai kisebbség fogalmát is, kiegészítve a F. Capotorti-féle definíciót az Európa tanácsi kisebbség-fogalommal. Eszerint nemzeti és etnikai kisebbség (...) minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerû kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részétõl saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megõrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.”[2]

A 13 nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok földrajzilag szétszórtan élnek az ország egész területén, többségi nyelvi környezetben, ami elõsegítette és elõsegíti a természetes asszimilációt, és kihat többek között a nyelvhasználatra is. Területileg behatárolhatóbban mindössze a magyarországi szlovének élnek (az ország nyugati részén, egymással szomszédos hét településen), s említhetjük itt a magyarországi románokat, akik fõként a magyar-román országhatár mentén élnek. A magyarországi nemzeti, etnikai kisebbségek helyzete sajátos továbbá, mert általában egy településen belül is kisebbségben, a magyarokkal és más kisebbségekkel együtt alkotják az adott település közösségét, az ország összesen 3200 települése közül mintegy 1500 településen.[3]

A minden hazai kisebbségre jellemzõ fenti általános vonatkozásokon kívül az egyes kisebbségek kisebb-nagyobb mértékben különböznek egymástól szociológiai helyzetük, asszimilációjuk foka, korösszetételük, belsõ szervezettségük, vallási hovatartozásuk, az anyaországgal fennálló kapcsolataik, nem utolsó sorban összetartozás-tudatuk erõssége szempontjából.[4]

A magyarországi nemzeti kisebbségekhez tartozó lakosság – a cigányság kivételével – integrálódott, iskolázottsági, foglalkoztatási, jövedelmi mutatóik általában nem térnek el az azonos térségekben, hasonló körülmények között élõ többségi lakosságtól, ebbõl is következõen az együttélés feszültségmentes. A cigány közösségek elsõsorban nem nyelvi, kulturális jellegû gondokkal, hanem szociális, foglalkoztatási, diszkriminációs problémákkal küzdenek. A különbözõ okokból elõforduló helyi konfliktusok kezelése az egész társadalom ügye, de közép- és hosszú távú kormányzati stratégia is kiemelt figyelmet szentel ennek.

Nem utolsó sorban jelentõs különbség áll fenn az egyes magyarországi kisebbségek nyelvi helyzete között. A cigányság mintegy 70-80 százaléka - kutatók becslései szerint (Kemény, 2000. 128.) magyar anyanyelvû. A fennmaradó számarány egy része a lovári/romani dialektust, másik része az archaikus román, beás nyelvjárást beszéli. A kis létszámú bolgár, lengyel, örmény, ukrán kisebbségek közösségeihez az elmúlt évtizedekben a kisebbség összlétszámához képest nagy arányban érkeztek az ún. “családi bevándorlás” keretében az anyaországokból olyan, a kisebbség életébe azonnal bekapcsolódó személyek, akik a magyar nyelvet nem, vagy csak minimális szinten ismerik. Ezekre a közösségekre jellemzõ az aktív anyanyelv-használat mind a családi-, mind a közéletben.

A német, horvát, szlovák, szlovén kisebbséghez tartozók – fõként az idõsebbek - az ország mai területén még a nyelvújítási mozgalmak megjelenése elõtti archaikus nyelvjárást beszélik. A kisebbségek által beszélt különbözõ tájnyelvek nem képesek a folyamatos felfrissülésre, így szerepük a társadalmi kommunikációban egyre csökken. Az említett, a természetes asszimilációnak kedvezõ jellemzõkbõl, de történelmük eseményeibõl is adódóan, amilyen például a magyarországi németek második világháború utáni kitelepítése (Tilkovszky, 1997. 261.). Ezeknél a kisebbségeknél a családok többségében a nyelv átörökítésének folyamata megszakadt, egymás között leginkább a magyar nyelvet beszélik.

Az anyanyelv átörökítésében, a nemzetiségi szocializáció folyamatában, a tanulók késõbbi önbesorolásában felértékelõdött az iskola szerepe ("ki milyen iskolába jár, olyan nemzetiségûnek tartja magát"). A nyelv újratanulását – immár a korszerû, irodalmi nyelvét, s ezzel a nyelvhasználat elõtt álló tér kiszélesedését - eredményezheti az oktatásban folyó átalakulás. A nyelvi jogok gyakorlati alkalmazása a kisebbségek anyanyelvhasználatában, a nyelvvesztés folyamatának lassításában, a kisebbségi anyanyelvek használatát igénylõ intézmények alakításában jótékony változásokat hozott, amelyek továbbvitelével az utóbbi évtizedekre jellemzõ gyors ütemû nyelvvesztés megállítható, illetve visszafordítható.

 

2. Nemzetközi és magyarországi jogi dokumentumok, törvények a kisebbségi nyelvek szolgálatában

 

A Magyarországon honos kisebbségek nyelvhasználati jogainak érvényesülését szolgáló nemzetközi dokumentum a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelyhez a Magyar Köztársaság az elsõk között csatlakozott. (A nemzetközi jogi érvényû dokumentumot Magyarország az elsõ országok között írta alá 1992-ben, és a Magyar Köztársaság Országgyûlése az elsõk között ratifikálta 1995. április 7-én kelt 35/1995 számú határozatával.)

A magyarországi szabályozásban nem a „regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélõ személy” definíciója alapján határozzák meg a nyelvi jogok alanyát, hanem a „nemzeti és etnikai kisebbséghez” való tartozás szerint. A törvény által biztosított nyelvi jogok alanyai tehát a fenti definíciónak megfelelõen a hazai kisebbségekhez tartozó személyek, közösségek.

A Charta ratifikálásával a Magyar Köztársaság csak azon kisebbségek nyelvével kapcsolatosan vállalt kötelezettségeket, amelyek koncentráltabban, jellemzõen az ország egy-egy jól behatárolható régiójában élnek (mint pl. a román, szlovén kisebbség), vagy ugyan szórványban, ám lélekszámukból adódóan rendelkeznek kiépített struktúrával az oktatás és a kulturális élet terén (mint pl. a horvát, német, szerb, szlovák kisebbség). Az ország területén igen kis létszámban élõ kisebbségek - bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok, ukránok - esetében a nyelvi jogok a kisebbségi törvény alapján garantáltak, annak ellenére, hogy az általuk beszélt nyelv használatának földrajzi egysége nem körülhatárolható.

A fenti vállalásokon kívül tehát az 1993-ban elfogadott hazai kisebbségi törvény - akár a Charta rendelkezéseit meghaladóan, egyforma jogosítványokat biztosít mind a 13 kisebbségnek, s a nemzetközi vállalásokhoz mérten a hazai kisebbségi törvény nyelvhasználati rendelkezései vagy azokkal egyezõek, vagy azoknál kedvezõbbek. (Kovács Péter, 2002) További törvények megfelelõ módosításával megtörtént ezek összhangba hozása a kisebbségi jogokra, és ezen belül a nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezésekkel, melyek ilyetén való „lebontása” a széles körû jogalkalmazást hivatott biztosítani.

A Magyarországon élõ kisebbségeknek a közigazgatásban, a bírósági eljárások során, az oktatásban, a kulturális életben, a tömegkommunikációban, a nemzetközi kapcsolatokban és a gazdasági életben biztosított nyelvhasználati jogaival kapcsolatos több jogszabály közül itt csupán az alábbiakat említjük meg:

 A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeknek a társadalomban betöltött helyzetét az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) 68. §-a rögzíti, kimondva, hogy a Magyar Köztársaságban élõ nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezõk. Az Alkotmány garantálja a kisebbségek számára a kollektív részvételt a közéletben, helyi és országos önkormányzatok létrehozását, saját kultúrájuk ápolását, az anyanyelv használatát, az anyanyelvû oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát. Ugyancsak az Alkotmány mondja ki, hogy Magyarországon a nemzeti és etnikai kisebbségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre (68.§ (4)). Ezek megválasztására 1994 óta mind nagyobb számban - ez év októberében immár harmadszor - kerül sor.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény megalkotása, illetve többszöri (1996., 1999. évi) módosítása megteremtette a szükséges összhangot a kisebbségi törvénnyel. A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény (1996. évi I. tv.) a közszolgálati média kötelezõ feladatává tette a kisebbségek kultúráját, életét bemutató mûsorok készítését. A közszolgálati mûsorszolgáltató köteles biztosítani az anyanyelvi tájékoztatást. A kulturális javak védelmérõl és a muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl szóló 1997. évi CXL. törvény az egész társadalom közös feladataként határozza meg a nemzeti és etnikai kisebbségi kulturális hagyományok megõrzését, folytatását, a közösségi és egyéni mûvelõdés személyi, szellemi, gazdasági feltételeinek javítását, valamint az ezek megvalósulására létrejött intézmények és szervezetek mûködésének elõsegítését.

Itt említjük meg, (az esetleges félreértések miatt), hogy a 2001. november 27.-én az Országgyûlés által elfogadott gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekû közlemények magyar nyelvû közzétételérõl szóló törvény (2001/LXXXXVI.) rendelkezései nem érintik a Magyarországon honos kisebbségek nyelvén közzétett feliratokat (s a törvény nem törekszik kizárólagosságra). „Az új jogszabály értelmében a magyar nyelvû sajtóban és médiában közzétett információkat, illetve a gazdasági reklámok szövegét magyar nyelven is közzé kell tenni, kivéve a vállalkozások és az áru nevét. Ezen kívül az üzletek elnevezését és egyéb feliratait, valamint a közérdekû közleményeket magyar nyelven is meg kell jeleníteni. A törvény nem vonatkozik a magyar nyelvben már meghonosodott idegen nyelvû kifejezésekre, és nem érinti a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogát sem.”

 

3. A kisebbségek nyelvi jogainak érvényesülése a gyakorlatban

 

3.1.Jóllehet ma Magyarországon nincs olyan testület, illetõleg szervezet, amely alapvetõen a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelmét tûzte volna ki céljául, több olyan állami szerv, civil szervezet létezik, amelyek tevékenységének jelentõs hányadát képezi az említett nyelvek, illetve kisebbségek védelme általában. A Magyar Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága a legmagasabb szinten, a törvényhozás szintjén felügyeli a jogszabályok kidolgozása során azt, hogy a kisebbség jogainak, ezen belül a kisebbségi nyelvek védelmének elve ne sérüljön. A Kisebbségi jogok országgyûlési biztosának intézménye a hozzá érkezett, adott esetben nyelvi jogokat sértõ magatartással kapcsolatos panaszokat vizsgálja ki, azok megoldásának érdekében ajánlásokat fogalmaz meg. (Egy 2002 júniusában tartott konferencián hangzott el, s talán szimptomatikusnak tekinthetõ, hogy a kisebbségi biztoshoz érkezõ panaszok sorában a nyelvhasználati problémák alig vannak jelen). A kisebbségek nyelvi jogainak védelme szerepel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal feladatkörében is.

A magyarországi sajátos, kisebbségi önkormányzati rendszer keretében a kisebbségek országos önkormányzatainak vállalt feladata az adott kisebbségek érdekeinek védelme. Ezen belül az önkormányzatok helyi, regionális és országos szinten a legfõbb szószólói a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos jogok betartásának. E jogok betartásával szorosan összefügg a kisebbségi közösségek nyelvi állapota is, (utalunk itt a beszélt dialektus távolságára a standard nyelvtõl) amely határozott revitalizációt igényel.

3.2. Az Alkotmánnyal és a kisebbségi törvénnyel összhangban, a közoktatásról szóló, többször módosított, 1993. évi LXXIX. számú törvény rögzíti, hogy Magyarországon az oktatás nyelve a magyar és a vele együtt élõ kisebbségek nyelve, továbbá kiemeli, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van az anyanyelvi, illetve kisebbségi oktatáshoz. E két elv végigvonul a közoktatás szabályozásának egész rendszerén.

            A kisebbségi oktatásnak a magyar közoktatási rendszer részeként biztosítania kell mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket általában a közoktatás nyújt, és e mellett – kevés kivételtõl eltekintve – nem egyszerûen az a feladata, hogy mindezeket a szolgáltatásokat anyanyelven nyújtsa, hanem meg kell teremtenie az anyanyelv megtanulásához és e népcsoportok kultúrájának és történelmének megismeréséhez szükséges feltételeket is. A kisebbségi nyelvi és irodalmi követelmények részletes kidolgozásával, a pedagógus-továbbképzés kötelezõvé tételével megnyílt a lehetõség az iskolai nyelvoktatás erõsítése elõtt. A helyi kisebbségi önkormányzatok kisebbségi és közoktatási törvényben lefektetett véleményezési és egyetértési jogosítványai elõsegítik a kisebbségi nyelvek oktatását.

3.3. Magyarországon törvények garantálják, illetve szabályozzák a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvû médiájának mûködését, mûködtetését. Az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl szóló Keretegyezménye és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája ratifikálásával Magyarország vállalta, hogy megfelelõ intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó média kisebbségi nyelveken készült mûsorokat is programba iktasson. Magyarországon biztosított a kisebbségi nyelveken készült rádió és televízió-mûsorok rendszeres sugárzása. Az állam vállalja legalább egy – a cigányság esetében több -, a kisebbség anyanyelvét használó sajtóorgánum fenntartását, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványon keresztül.

Az Országos Rádió és Televízió Testület kedvezõbb pályázati feltételeket állapíthat meg a kisebbségi jogok érvényesülésének elõsegítésére. A kisebbségi közösségek saját nyelvû és szerkesztésû rádióadóiként mûködnek a Radio Monoster, amely a szlovének által lakott körzetben kezdte el mûsorszórását, valamint a Rádió ©, amely roma kisebbségi rádióadóként nyert frekvenciát a legutóbbi pályázaton.

 

4. A nemzetközi ajánlások és a kormányzati kisebbségvédelmi munka értékelése

 

Az Európa Tanács számára készült országjelentéseinkbõl – a Nyelvi Chartában vállaltak teljesítésérõl, az ET Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl szóló Keretegyezménye végrehajtására vonatkozó jelentésbõl -, továbbá a Magyar Köztársaság Országgyûlése számára készült kormánybeszámolók áttanulmányozásából kiviláglik egy „alapvetõen pozitív kép, amely ugyanakkor a nyelvi jogok érvényesülése terén apró elõrelépésekbõl áll.”

Az említett kormánybeszámolókat illetõen fontos kiemelni, hogy a Magyar Köztársaság területén élõ kisebbségek általános helyzetérõl – többek között a nyelvi jogok érvényesülésérõl – a mindenkori kormány törvényi kötelezettség alapján (a kisebbségi törvény 62. § (3) bekezdése szerint) kétévente beszámol az Országgyûlésnek. A kisebbségi törvény hatályba lépése óta a kisebbségek helyzetérõl 3 ilyen, elemzõ jellegû jelentés készült: 1997-ben (J/3670 sz. Kormánybeszámoló), 1999-ben (J/1397 sz. Kormánybeszámoló), 2001-ben (J/5219 sz. Kormánybeszámoló). Ezek a jelentések egyúttal mérvadó források, hiszen szövegüket nem csupán politikai, hanem tudományos szakmai fórumok is véleményezték, s tartalmazzák nem utolsó sorban a kisebbségi önkormányzatok véleményét is, akiknek pontosító javaslatai beépültek a végleges változatokba, amelyeket ellenszavazat nélkül fogadott el az Országgyûlés.

Idézzük az 1999. évi kormánybeszámoló szövegébõl: „Az önkormányzatok létrejötte bizonyos, még csupán korlátozott hatású elmozdulást jelentett a holtpontról. Az önkormányzatok erõfeszítései, hogy elérjék az anyanyelv „rehabilitációját”, vagyis hogy a kisebbségi nyelv – immár nem az archaikus tájnyelv, hanem a kisebbség anyanemzetének irodalmi nyelve megjelenjen a közéletben, hoztak bizonyos eredményeket.”

Az 1999. évi kormánybeszámolóhoz képest 2001-re a helyzet csak minimális mértékben változott. Némi elmozdulás helyenként észlelhetõ, ezt tükrözi például a több nemzetiség lakta Békés megyei tapasztalat, amely talán országos szinten is általánosítható:

"Békés megye nemzetiségi közösségeiben az utóbbi években növekedett az anyanyelv-használat, az anyanyelven történõ rendezvények száma, bár valószínû, hogy a közösségek nyelvvesztése nem állt meg. Megfigyelhetõ az anyanyelv-használatra való törekvés és talán - ez kevésbé mérhetõ, tapasztalható - a családban egy anyanyelv-tanítási szándék, viszont ez még sajnos nem minden esetben párosul nemzetiségi óvoda, iskola, középiskola igénybevételével.

A kisebbségi önkormányzatokban, a kulturális egyesületekben közösségenként más és más arányban, ugyanígy az egyházaknál is az anyanyelvhasználat jelen van s ez pozitívan hat a kisebbség egészének nyelvhasználatára. A megélhetést segítõ nyelvhasználat serkentõ lehet a jövõben a nyelvátadásra is. A vendégtanárok jelenléte, illetve az adott nyelvi közegben megvalósuló pedagógus-továbbképzések is komoly eredményt mutatnak fel."[5]

Ismeretes, hogy a Magyar Köztársaság a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája 2. cikk 2. pontja szerinti kötelezettségvállalási végrehajtásáráról 3 évente jelentést készít az Európa Tanács számára. Az elsõ jelentés 1999-ben volt esedékes, ekkor készült el és jutott az Európa Tanács Titkárságához. A jelentés tartalmát, azaz a kisebbségi nyelvhasználati jogok megvalósulását a gyakorlatban a helyszínen ellenõrizte az ET Szakértõi Bizottsága. A Bizottság az ellenõrzés során találkozott az Országgyûlés tagjaival, egyes minisztériumok, szakhatóságok, az érintett kisebbségek képviselõivel. Ugyancsak sor került helyszíni tájékozódásra a kisebbségek által lakott egyes településeken. A nemzetközi szakértõi bizottság „rendkívül alapos és tárgyilagos”[6] helyszíni értékelése alapján, amely a Magyarország által benyújtott elsõ idõszaki jelentésben foglalt információkon, a Magyar Kormány által nyújtott kiegészítõ információkon, a Magyarországon törvényesen létezõ szervek és egyesületek által nyújtott információkon, illetve a Szakértõi Bizottság által a helyszíni látogatás során szerzett információkon alapul, elismerõ megállapításokat tett több úttörõ jellegû kisebbségpolitikai kezdeményezésrõl. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a RecChL 2001/4 sz. alábbi Ajánlást tette a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításával kapcsolatban:

„ … a Magyar Köztársaság: folytasson a romani és beás nyelvek fejlesztésére irányuló politikát azok közéletben történõ használatának megkönnyítése érdekében, és feleljen meg az e nyelveket használók igényeinek, különösen az oktatás terén; erõsítse meg a kisebbségi nyelvû és kisebbségi nyelvi oktatás intézményi infrastruktúráját, fejlessze tovább a kétnyelvû oktatás lehetõségeit és gondoskodjék elegendõ tanár képzésérõl; erõsítse a kisebbségi nyelveket beszélõk lehetõségeit arra, hogy nyelvüket a bíróságok elõtt és a közigazgatásban használhassák, és hozza meg ennek érdekében a megfelelõ szervezeti és egyéb intézkedéseket, amelyek révén biztosítható a létezõ jogi mechanizmusok gyakorlati alkalmazása; folytassa az újonnan létrehozott kisebbségi önkormányzati rendszerben rejlõ lehetõségek fejlesztését, tekintettel arra, hogy a rendszer jelentõs mértékben hozzájárulhat a kisebbségi nyelvek támogatásához és erõsítéséhez.”

Az ET Szakértõi Bizottság értékelésének egyes megállapításaival kapcsolatosan a Magyar Kormány észrevételeket, pontosításokat, kiegészítéseket tett, melyek egy részére közvetve e tanulmány keretében is utaltunk (romani, beás nyelv oktatásáról, szórvány-helyzetrõl), jelezvén egyúttal, hogy az elsõ országjelentés elkészülte óta több pozitív intézkedés is történt, melyeket a 2002-es beszámoló ismertet majd. Jelenleg folyik például romani és beás nyelvoktatás a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnáziumban, a budapesti Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Számítástechnikai Szakiskolában, a szolnoki Hegedûs T. András Alapítványi Középiskolában.

„Tekintettel arra, hogy a romani és a beás nyelvek iskolai oktatása iránt növekszik az érdeklõdés, valamint arra a törvényi rendelkezésre, melynek értelmében nyolc szülõi igény alapján esetükben is meg kell szervezni az adott nyelvváltozat (romani vagy beás) oktatását, ezért az iskolai oktathatóság feltételeinek megteremtése érdekében az oktatási tárca mind a romani, mind a beás nyelv esetében kidolgoztatta a nyelvi követelményrendszert. Figyelembe kell azonban venni, hogy a legutóbbi idõkig sem a romani, sem pedig a beás nyelv nem rendelkezett írásbeliséggel, e nyelvek standardizálása hosszabb idõt igénybe vevõ folyamat eredménye lesz.”

Az ET Szakértõi Bizottságának Jelentése készítõi véleménye szerint alacsony a kisebbségi nyelveket/nyelveken oktató középiskolák száma. Ide tartozik viszont, hogy az elmúlt években egyik kisebbség sem kezdeményezte további kisebbségi középiskola létesítését.

Jelenleg a létezõ jogi mechanizmusok gyakorlati alkalmazásához szükséges további lépések történnek, például a büntetõeljárásról szóló törvény módosítása a regionális és kisebbségi nyelveknek a büntetõeljárásban történõ írásos és szóbeli használatát illetõen.

A Magyar Köztársaság 2002-ben esedékes országjelentésének tervezete a Chartában vállaltak végrehajtásáról elkészült (a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal koordinálásában), várhatóan ez év szeptemberében kerül véglegesítésre, jelenleg az országos kisebbségi önkormányzatok észrevételeinek beépítése van folyamatban.

A Charta magyarországi alkalmazásának értékelésére nemrég külön konferencia adott alkalmat (NEKH konferencia a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájáról, 2002. június 2.), melyen parlamenti képviselõk, tudományos kutatók, minisztériumok képviselõi, megyei önkormányzatok kisebbségi referensei, közigazgatási hivatalok munkatársai és olyan települések polgármesterei is részt vettek, ahol nagyobb számban élnek kisebbségek. Itt elhangzott, hogy a kisebbségi önkormányzatok törekvései körében a nyelvhasználati kérdések a szükségesnél kisebb hangsúlyt kapnak; hogy a hazai kisebbségek nyelvi revitalizációja elengedhetetlen.

Vitára érdemesnek tartjuk a konferencia egyik hozzászólójának felvetését is, mely szerint az anyanyelv védelme és az új kommunikációs technikák miatt a Nyelvi Charta kiegészítése lenne esedékes, mivel a ’90-es évek elején még nem szerepelt benne az anyanyelv védelme az informatikai kommunikáció egyes hatásaival szemben, illetve nem említi az informatikai eszközök, az internet felhasználásának lehetõségeit az anyanyelv védelmében.

 

Irodalom

A Magyar Köztársaság jelentése az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának végrehajtásáról - 1999. február https://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-2.htm

A Szakértõi Bizottság jelentése Magyarországról az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága számára a Charta 16. cikkében elõírtaknak megfelelõen. https://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-7.rtf

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája - A Magyar Köztársaság kormányának észrevételei a Szakértõi Bizottság jelentésével kapcsolatosan. https://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-7-1.htm

Ajánlás a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításával kapcsolatban. https://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-7-2.htm

A Magyar Köztársaság jelentése az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl szóló Keretegyezményének végrehajtásáról - 1999. január https://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-1.htm

A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Szakértõi Bizottságának 2000. szeptember 22-én elfogadott véleménye Magyarországról. https://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-4.htm

Adatok a magyarországi kisebbségi önkormányzatok kialakulásáról és mûködésérõl.(1997) Regio. Kisebbségi Szemle. 1. 127-165.

Borbély, A: (1998) The Language Use of Romanians Living in Hungary in Light of Recent Changes. Regio. A review of studies on minorities, communities and society 175-186.

Brunner, G. (Hrsg.) (1995) Minderheiten in Ungarn nach den Wahlen zu den Selbstverwaltungskörperschaften. Fachkonferenz der Jakob-Kaiser-Stiftung e.V. und der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft Bonn e,V. mit Unterstützung des Bundesministeriums des Innern. Bonn

Choli Daróczi J. (2002) A lovári nyelv oktatásának lehetõségei. Elõadás a NEKH 2002. jún. 4-ei konferenciáján. a Nyelvi Chartáról

Csefkó F. - Pálné Kovács I. - Tasnádi P. (1998): A kisebbségi önkormányzatok mûködésének országos tapasztalatai. Kézirat. I-II. kötet, 600.

Demeter Zayzon M. (1994) Adalékok a piliscsévi szlovákok nyelvhasználatához. Regio. Kisebbségi Szemle. 1. OLDALSZÁM

Demeter Zayzon M (1992) Nyelv - kultúra - történelem: nemzetiségspecifikus ismeretek a Komárom-Esztergom megyei németeknél és szlovákoknál. Honismeret. 5. OLDALSZÁM

Euromosaic, EU (1996) https://www.uoc.es/euromosaic/web/homean/index1.html

Forray R., K. – Hegedûs, T. A. (1993) Schulpolitik und Nationale Minderheiten. Educatio II. 2. 245-252.

Föglein, G. (1998) National Minorities: Rights and Legal Regulations in Hungary between 1945-1993. Regio. A review of studies on minorities, communities and society 69-94.

Gereben F. – Tomka M (2000) Vallásosság és nemzettudat. KIADÁS HELYE: Kerkai Intézet.

Gyivicsán, A. – Krupa, A. (1999) The Slovaks of Hungary. Changing World. Budapest: Útmutató Kiadó

Heinek O. (2002) A magyar vállalások teljesülésének tapasztalatai egy „Kartás” kisebbség szemével. Elõadás a NEKH 2002. jún.4-ei konferenciáján a Nyelvi Kartáról

Kemény I. (szerk.) (2000): A magyarországi romák. Változó Világ. 31. Budapest: Útmutató Kiadó

Kiss Gy. Cs. (1993) Vázlat a nemzeti kisebbségekrõl. Educatio. II. 2. 173-178.

Knipf E. - Erb M. A magyarországi németek nyelve a ’90-es években, különös tekintettel a médiára. https://www.meh.hu/nekh/Magyar/muhely2.htm

Kovács P. (2002) A Karta célja, struktúrája, vállalások és az ellenõrzés rendszere. Elõadás a NEKH 2002. jún. 4-ei konferenciáján. a Nyelvi Kartáról.

Manherz, Karl (red.) (1999): Die Ungarndeutschen. Welt im Umbruch. Budapest: Verlagshaus Press Publica

Manherz Károly (1998) A nyelvjárás, mint a nemzetiségi identitástudat eleme. Elõadás a NEKH és a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztálya közös Kisebbségkutató Mûhelybeszélgetés rendezvényén 1998. március 25.-én. ms.

Pálmainé Orsós A. (2002) A beás nyelv oktatásának lehetõségei. Elõadás a NEKH 2002. jún. 4. konferenciáján. a Nyelvi Kartáról

Petrusán Gy. – Martyin E. – Kozma M. A magyarországi románok. Változó Világ. 29. Budapest: Útmutató Kiadó

Pfeil, B. S. (1999) Die Erhaltung von Minderheitensprachen in Europa und das aktuelle Europarat-Instrumentarium. Europa Ethnica. Vierteljahresschrift für Nationalitäten-fragen 56. Jg. 1999. 2–18.

Radó, P. (1994) The Public Use of Minority Languages in Hungary. Regio. A Review of Minority and Ethnic Studies. 130-140.

Risse, S. (1998) Der Schutz ethnischer Minderheiten in Ungarn – ein Modell? Academia 15, S. 13f

Seewann, G. (1994) Towards a Typology of Minorities – the Germans in Hungary. Regio. A Review of Minority and Ethnic Studies. 103-113.

Szarka L. (1997) A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjának statisztikailag kimutatható okairól. 15. ms.

Szarka L. (1998) Kisebbségek, konfliktusok - kutatás. Kisebbségkutatás, 3.sz. OLDALSZÁM

Szarka L. (1998) Duna-táji dilemmák. Nemzeti kisebbségek – kisebbségi politika a 20. századi Kelet-Közép-Európában. Budapest: Ister

Tilkovszky L. (1997) Német nemzetiség – magyar hazafiság. Tanulmányok a magyarországi németség történetébõl. Pécs: KIADÓ

Tressel, A. (1996) Tarian. Ein ungarndeutsches Dorf und seine Umgebung. D-Bous.

Vámos Á. (1998) Magyarország tannyelvi atlasza. Budapest: Keraban Kiadó